A közelmúltban megtért teremtőjéhez az oly sokunk által tisztelt és szeretett Kovács Lajos Péter történész, az Éghajlat Könyvkiadó igazgatója, kerületünk lakója. Rá emlékezve ajánljuk az általa vezetett kiadó gondozásában megjelent Párbeszéd a megpróbáltatásról című különleges kötetet.
Az út, amelyen járnunk kell, ugyanoda visz, és ugyanúgy hatnak ránk a körülmények. Mint Anthony de Mello írja: bár egyre többet tudunk a világról, de egyre kevesebbet önmagunkról…
A Párbeszéd a megpróbáltatásról című könyv ötletgazdája Kovás Lajos Péter volt. Beszélgetőtársai: Skrabski Fruzsina, a Bűn és büntetlenség – film Biszku Béláról, az Elhallgatott gyalázat, valamint a Befogad és kitaszít a világ filmek rendezője, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom vezetője, továbbá Csókay András Prima Primissima-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével kitüntetett idegsebész. Ott volt velük egy lelkipásztor is, akinek üzeneteit Kovács Lajos Péter közvetítette.
Túl a megpróbáltatásokon van Valaki, akinek a szavára a víz és a szél is elcsendesedik. „E kötet szerzői a mindennapok megpróbáltatásainak sűrűjében sokat tesznek mindazért, hogy e halk, csendes intelem messzire hasson. Ezért ez a kötet tanúságtétel is. Bizonyítéka annak, hogy a hit által adott létben benne rejlik a jelenlét.”
Csókay András – Skrabski Fruzsina:
Párbeszéd a megpróbáltatásról. A létről és a jelenlétről.
Éghajlat Könyvkiadó, Budapest, 2019.
Ára: 3.950 Ft