Az élet a legnagyobb ajándék
2021. július 24. írta: Újbudai KDNP

Az élet a legnagyobb ajándék

Adott egy huszonéves fiatalember, aki a hit és a sport segítségével a legnehezebb akadályokat is képes volt leküzdeni – történetét pedig egy különleges kötet formájában megosztotta velünk.futni_hinni_elni.jpg

Thuróczy Bertalan Rákóczifalván, egy Szolnok melletti faluban született 1994-ben. Egészen fiatal korától kezdve tudatosan készült a mérnöki pályára. Nagyon boldog volt, amikor bekerült a Műegyetem villamosmérnöki karára. Vidáman költözött fel Újbudára, de nem sokáig élhette a kollégisták megszokott életét. Másodéves volt, amikor a tanév kezdetén jobboldali hererákkal diagnosztizálták. Hatalmas küzdelem vette kezdetét: harc az életben maradásért – és az álom, a mérnöki tanulmányok sikeres befejezéséért. Bertalan könyvében leírja, hogyan ment a kemoterápiáról zárthelyi dolgozatot írni, vizsgázni, laborgyakorlatokon részt venni. Az is előfordult, hogy egy műtét után, frissen összevart hasfallal, vonattal utazott vizsgázni. Erőfeszítéseinek köszönhetően 2018-ban átvehette a mérnöki diplomáját, majd sikeresen felvételizett a BME és a Semmelweis Egyetem közös orvosbiológiai mérnökképzésére, ahol mesterdiplomát szerzett.

Ahhoz, hogy képes legyen megküzdeni a rákkal úgy, hogy közben még az egyetemi kötelezettségeinek is eleget tudjon tenni, nagyon sokat segítette Bertalant a hit és a futás. Ezért adta könyvének a Futni, hinni, élni címet.

Bertalan jelenleg egy orvostechnikai eszköz fejlesztésén dolgozik, emellett pedig Újbudán, a BEAC (Budapesti Egyetemi Atlétikai Club) atlétika szakosztályában edz és versenyez: ahogy ő fogalmaz, az edzője és a csapattársai a „második családja”, akiknek rengeteget köszönhet. Egyik klubtársa, Csere Gáspár sokszoros magyar bajnok, olimpikon maratonfutó (nem mellesleg kerületünk lakója) a következő ajánlást írta a kötetbe: „Berci barátom életbevágó kríziseken ment keresztül, mégis rendkívüli életöröm és életszeretet sugárzik belőle. Alázattal és szenvedéllyel képviseli azt az igazságot, miszerint az élet a legnagyobb ajándék. Háláját most könyv formájában tárja elénk. Futóként, hívőként és tudománykedvelőként is előszeretettel ajánlom ezt a különleges könyvet!”

 Thuróczy Bertalan: Futni hinni élni. Egy könyv az élni akarásról

Movember Magyarország egyesület, 2021.

Ára: 3.990 Ft

A bejegyzés trackback címe:

https://11kerdem.blog.hu/api/trackback/id/tr216636976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása