Kevés olyan család van, amelynek három tagja is rendkívül kimagasló eredményeket tudott elérni a sport terén. Közéjük tartozik a Sárosi-família. Kerületünkben, a Budafoki út 10/B számú házban élt a Ferencvárosi Torna Club két labdarúgóklasszisa, Sárosi György és Sárosi Béla, valamint a vízilabdázó Sárosi László.
Sárosi (Stefancsics) György (Budapest, 1912. szeptember 16. - Genova, 1993. június 20.) a magyar és a nemzetközi labdarúgás egyik legnagyobb alakja volt. A World Soccer Magazine 1999-ben a 20. század 100 legnagyszerűbb labdarúgója közé sorolta. A Fradi saját nevelésű játékosaként 1927 és 1948 között szolgálta a klubot, bár jogi tanulmányai alatt (végzettsége miatt Sárosi doktor néven is szerepelt a köztudatban) kerületünkben, a BEAC csapatában játszott. Még 19 éves sem volt, amikor a magyar válogatottban is bemutatkozhatott. 1943-ig további 61 mérkőzésen szerepelt a nemzeti tizenegyben. Ezeken a találkozókon 42-szer volt eredményes. 1934-ben és 1938-ban is részt vett a világbajnokságon, utóbbi tornán ezüstérmet szerzett a magyar válogatottal. A Ferencvárossal ötször nyert magyar bajnokságot, és ugyanennyi alkalommal kupagyőzelmet is ünnepelhetett. Háromszoros gólkirály.
1948-ban elhagyta Magyarországot és Olaszországba költözött. (Döntésének hátterében az állt, hogy a kommunista párt az 1947-es kékcédulás választások után megkezdte a hatalom átvételét a sport területén is. Ez gyakorlatilag egyet jelentett a sportolók, mindenekelőtt a labdarúgók professzionális státuszának megszüntetésével. Az élvonalbeli játékosok attól tartottak, hogy ettől kezdve csak a civil munkájuk után kaphatnak majd pénzt, így jelentősen csökkenni fog a jövedelmük, ezért egyre többen fontolgatták, hogy külföldre szerződnek. A határok azonban lezárultak a futballisták előtt is. 1948 áprilisában Sárosi György még viszonylag simán elhagyhatta az országot (távozását előre bejelentette az FTC elnökének), a következő év elején azonban Kubala László és csapattársa, Marik György már titokban szökött ki. A nemzeti, polgári identitására mindig is oly büszke FTC egyre inkább szálka volt a kommunista diktatúra szemében: Rákosiék végül arra vetemedtek, hogy 1950-ben egyesítették a Fradit az Élelmiszeripari Dolgozók Országos Szakszervezete Sport Egyesületével. A csapat nevét Budapesti Kinizsire, a klub színét pedig piros-fehérre változtatta a kommunista hatalom. Csak az 1956-os forradalom kitörése után kapta vissza az egyesület az eredeti nevét és klubszíneit.)
Sárosi Olaszországban többek között az AS Bari, a Juventus, a Genoa, az AS Roma, az FC Bologna és a Brescia edzője is volt. 1952-ben a Juventussal olasz bajnokságot nyert.
Öccse, Sárosi (Stefancsics) Béla 1919. augusztus 15-én született Budapesten. A sportsajtóban Sárosi III néven szereplő játékos 1933-től a MAFC, majd 1937 és 1946 között a Ferencváros labdarúgója volt. Három bajnoki címét, három kupagyőzelmét, két bajnoki ezüstjét és egy bronzérmét közösen ünnepelhette bátyjával. A magyar válogatottban 1939 és 1945 között 25 alkalommal szerepelt. Bátyjához hasonlóan ő is külföldre költözött. 1946-tól a Bologna, majd a Bari, a Porto és a Zaragoza játékosa is volt. Luganoban 1953 és 1956 között játékos-edzőként tevékenykedett, majd az FC Basel és az Alemannia Aachen csapatait is irányította, de Belgiumban is dolgozott. 1962 és 1964 között az FC Barcelona utánpótlásával foglalkozott. Öt nappal bátyja halála előtt, 1993. június 15-én hunyt el Zaragozában.
A harmadik testvér, Sárosi (Stefancsics) László úszásban és vízilabdázásban ért el kitűnő eredményeket. Az MTK és a Ferencváros kapusaként egészen a válogatottságig vitte, később Németországban és Görögországban is edzősködött. Néhány hónappal testvérei előtt, 1992-ben hunyt el, 79 éves korában.
Fia, ifj. Sárosi László (Budapest, 1946. október 12. - ) 1966 és 1978 között 181 alkalommal szerepelt a magyar vízilabda-válogatottban. Három olimpián vett részt, amelyekről mindig egyre fényesebb éremmel térhetett haza. 1968-ban Mexikóvárosban bronzérmet, négy évvel később Münchenben ezüstérmet szerzett, 1976-ban Montrealban pedig olimpiai bajnok lett. 1973-ban Belgrádban tagja volt a sportág első világbajnokságán aranyérmet szerzett magyar válogatottnak. 1975-ben Budapesten állatorvosi oklevelet szerzett. 1980-ban fejezte be az aktív sportolást, ettől az évtől kezdve az Állatorvostudományi Egyetem adjunktusaként dolgozott. 1989-től 1991-ig a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségének tagja volt. 2000-ben beválasztották az évszázad magyar vízilabda csapatába.
A Sárosi-fivérek emléktábláját 2014-ben avatta fel egykori lakóhelyük falán Újbuda Önkormányzata és a Ferencvárosi Torna Club.
Forrás: https://valogatott.blog.hu/2014/11/27/otthon_ermes_otthon_hires_magyar_sportcsaladok_xiv
